Elgondolkodtató, 25 év után gondolom nem is vártak haza sosem,(sőt az már nem él aki örült annak hogy megszülettem) nem hiányoztam.ÉDESANYÁM!? Nekem nincs csak szülőanyám, hitegettem magamat áltattam magamat.Ott a kapu és zárva előttem, nem lesz könnyes a szem tőlem, alig várják, hogy lelépjek, sőt kitessékelnek. ÉDESANYÁM!?Mennyei édesanyám van, nagyobb mint egy földi édesanya.Edda:"Kölyköd voltam, de te nem értettél engem emléked mégis visszahúz el nem enged, rossz hold kel föl mikor a kölyköd lettem!"A kisgyermekkoromban tanítod mondásod rám szállt, vagy már akkor is rám vonatkozott:mihelyt vendég mindjárt menjék!Magyarul:Isten hozott , mikor visz?
Igen megsértettelek.Nem bocsájtasz meg, és én azt sem tudom mit.Én sem bocsájtok meg, azt sem ,hogy nem hagytál éhen halni,s hagytál ennyit szenvedni, és azt sem, hogy abortálni akartál, egész életemben használtál ,mint egy cselédet, s rabszolgát,soha mellém nem álltál.Még most sem.Mindig más volt a fontosabb, pedig nincs több lányod, de hát ha ez is fölösleg, mit gondoljak?.
Ha belépek keservesen a kapun már csak borzongok, nem érzem,hogy otthon vagyok.Nem lehet igaz a sok fájdalom melyet az udvar adott átkozott napokon.Egy ház mi rejteket sosem adott.Munkát, kínt, balsorsot.És én mégis mindig mindig visszatértem, s ha te hívsz anyám én ott vagyok.Bátyám nem szól már, néma lett szegény, aki korábban elmondta én oda mindig mehetek.Anyu azt is mondtad, én is családtag vagyok.Egy arc vagyok, amin öt könnycsepp ragyog:Bea lányom, Lajos,Balázs,Istvánka és a férjem Király Lajos.Azt hittem jó volt kislányodnak lenni.Nem szerettél,mert nem akartam enni.Most már hiába zabálok, hát nem érted egy életen át utánad,miattad zokogok.
Jó lenne a fényre törni,Isten lenni, újraszületni, valamit megérteni, valamit helyrehozni.Újra örülni.Vagy legalább tiszta szívből nevetni, és ugyanígy szeretni!
Igen megsértettelek.Nem bocsájtasz meg, és én azt sem tudom mit.Én sem bocsájtok meg, azt sem ,hogy nem hagytál éhen halni,s hagytál ennyit szenvedni, és azt sem, hogy abortálni akartál, egész életemben használtál ,mint egy cselédet, s rabszolgát,soha mellém nem álltál.Még most sem.Mindig más volt a fontosabb, pedig nincs több lányod, de hát ha ez is fölösleg, mit gondoljak?.
Ha belépek keservesen a kapun már csak borzongok, nem érzem,hogy otthon vagyok.Nem lehet igaz a sok fájdalom melyet az udvar adott átkozott napokon.Egy ház mi rejteket sosem adott.Munkát, kínt, balsorsot.És én mégis mindig mindig visszatértem, s ha te hívsz anyám én ott vagyok.Bátyám nem szól már, néma lett szegény, aki korábban elmondta én oda mindig mehetek.Anyu azt is mondtad, én is családtag vagyok.Egy arc vagyok, amin öt könnycsepp ragyog:Bea lányom, Lajos,Balázs,Istvánka és a férjem Király Lajos.Azt hittem jó volt kislányodnak lenni.Nem szerettél,mert nem akartam enni.Most már hiába zabálok, hát nem érted egy életen át utánad,miattad zokogok.
Jó lenne a fényre törni,Isten lenni, újraszületni, valamit megérteni, valamit helyrehozni.Újra örülni.Vagy legalább tiszta szívből nevetni, és ugyanígy szeretni!
