Erzsi letépte magáról blúzát és Zoli nadrágja fölé hajolt.Ketten ültek az autóban.Zoli nem akart kiszállni.Reflektor fénye vetődött rájuk.
-A francba-szólt Zoli és a kormányhoz kapott.-Tűnjünk el innen!
-Menjünk el a tóhoz-mondta halkan Erzsi.
Harminc év múlva újra találkoztak.
-Emlékszel!Így volt-szólt rá keményen Erzsi Zolira.
-Sok mindenre nem emlékszem.-Tiltakozott Zoli.Mert igazából nem is akart emlékezni.Maga sem tudta miért is jött Erzsihez.Erzsi hozzáhajolt.Zoli visszautasította a közeledését.Erzsi ettől nem lett szomorú.
-Régen is ilyen voltál Zoli.Miért?
-Ilyen vagyok és kész.Nem akarhatunk egymástól semmit sem.
-Igen,az is kár volt ami történt-meredt maga elé Erzsi.
-Ne bánj meg semmit-szólt Zoli.
-fogalmad sincs semmiről.-válaszolt Erzsi.
-Miért?Mit kellene tudnom?
-Majd elmondom.Most üljünk le erre a padra.
Leültek egymás mellé.szép tavaszi este volt.
-Tudod amikor a tónál voltunk történt köztünk valami-mondja Erzsi.
-Tudom-válaszolt Zoli-egy kis szex..
-Abból a kicsiből egy nagy baba született-folytatta Erzsi.
-Nem mondod,hiszen férjed is volt.
Igen de abban az időben távol volt-A negyedik gyereked az enyém?Ezt akarod mondani-aztán folytatta Zoli-szemrehányást tennél nekem,hiszen sosem láthattam.Hol van?
-Meghalt-válaszolt Erzsi
-Hogyan?!-jajdult fel Zoli és Erősen Erzsire nézett.
-A tóba esett 20 éves korban, egy lányt várt oda és becsúszott a tó partjáról a vízbe.Nem tudott úszni.A barátnője kerestette meg.
-De Erzsi, ez mind igaz?
-Igen.Kinn van a temetőben.Nagyon szép fiú volt és okos, és a tiéd.Szerető család vette körül és a faluban is szerették.
-Miért nem írtad meg?!
-Hová?Hiszen nagyon messze mentél, úgysem jöttél volna.És minden csak kaland volt köztünk.Te sem dobtad el a családod és én sem az enyémet.a férjem a fiúnkat sajátjaként szerette és nevelte.Ő is meghalt a nélkül, hogy tudta volna, hogy nem is az ő fia volt.
Zoli lehajtotta fejét és sírt.Siratta az egy szem fiát akit sosem ismerhetett.Erzsi is sírt.Mert már harminc év alatt végre a gyermeke apjával gyászolhatta fiúkat.Most már átölelték egymást.Egy ölelés korábban az örömért,most pedig a fájdalomért.
-Jól van Zoli visszamehetsz a feleségedhez.ami megtörtént megtörtént.
-Nem akarok.
-De velem sem maradhatsz, nem szeretjük egymást és nem illünk egymáshoz.Minden csak megtörtént.
-Minden olyan mintha nem lenne igaz, fiatalok voltunk.-mondta Zoli.
-Azok voltunk-válaszolt Erzsi.Most már biztos volt ,hogy nem akarja Zolinak még a búcsú csókját sem.Pedig harminc évvel ezelőtt ölni tudott volna szerelmükért.Ma már csak szerelemnek sem hiszi.
-Menjünk haza.Ma könnyebb lesz elválni egymástól mint rég-szólt halkan, de határozottan Erzsi.
-Neked.-válaszolt Zoli.
-Menj!Hiszen most már tudsz mindent.
Zoli két hét múlva a fia fegyverével főbe lőtte magát.Felesége hűen gyászolja, hiszen egész életében hű volt hozzá.Legalábbis így hitte.
-
